Ami biztos, hogy egy nagy gané.
"Kovács Bélát bomlasztásra használták Putyinék Nem klasszikus hírszerző feladatot bíztak a Jobbik EP-képviselőjére, az ő feladata az unióellenes hangulatkeltés volt – értesült a Népszabadság. Kovács Bélát az orosz titkosszolgálat arra használta, hogy az unió központjában összefogja az euroszkeptikusokat és a szélsőséges unióellenes erőket és egy frakcióba terelje. A Népszabadság forrásai szerint a magyar politikus 2009-ben került a hazai kémelhárítás és a hírszerzés látókörébe, amikor tető alá hozta a nemzeti, döntően szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét.
Diplomáciai fedésben
Az egyre szélesebbé váló tömörülés később több külföldi titkosszolgálat figyelmét is magára vonta, akik számára egyre erősebb volt az a gyanú, hogy a politikai erő hátterében Oroszország és az orosz titkosszolgálat állhat.
Kovács ezen felül még rendszeresen tartott fenn konspirált kapcsolatot olyan diplomatákkal, akikről külügyér körökben is nyilvánvaló volt, hogy diplomáciai fedéssel az orosz titkosszolgálatnak dolgoznak.
A héten derült ki, hogy a százmilliós luxusvillában lakik Kovács Béla, aki néhány éve még a fővárosi Gogol utcába, egy panellakásba volt bejelentve, feleségével, az orosz születésű, de osztrák állampolgár Istoschin Svetlanaval.
A kémüggyel vádolt politikus tagadja, hogy százmillióért vette volna a pilisszentkereszti luxusvillát. Közleménye szerint az ingatlant 2010 decemberében vásárolták, 52 millió forintért, három tulajdonosa van a háznak, a felesége, az anyósa és ő.
Számolgatja az orosz diplomatákat
Emellett egy jobbikos lapnak interjúban vallott az életéről, amelyben elmondta, hogy Budapesten született és csak magyar állampolgársággal rendelkezik. Már gyerekkorában is a külpolitika és a közgazdaságtan érdekelte, meg az autók és motorok.
Kovács tanult Tokióban, négy évig éltek ott, de Szófiában is tanult. Rengeteg ismerőse van, „talán csak Afrika, az Északi- és a Déli-sark a kivétel". 1980-ban hazatért, majd egyből ment is tovább Leningrádba, majd Moszkvába.
Szerinte az ügyészségnek csak egy-két fotója lehet. „Már végig is számoltam magamban, hány orosz diplomatával találkoztam, miket rángathatnak még elő" - mondta."
---------------
A magyar nép tragédiája!
Szeretnék szépeket írni, szeretnék hitet adni szívemből, lelkemből. Sajnos az igazságról szeretnék írni, az igazat megírva és az az nem túl szép, és nem túl rózsás. Maradnak az általam leírt választási lehetőségek önbecsapás, önámítás helyett. Tudom, hogy lesznek sokan akiknek nem tetszik amit leírok, de nem leírni a várható, a valószínűsíthető lehetőségeket bűn. Muszáj tudatnom lehetőségeim szerint veletek a valószínűség lehetőségeire építkezve azt, aminek a bekövetkezése várható és elkerülhetetlennek látszik a birtokunkban lévő tényekre építve.
Muszáj írnom mert van tanulsága, üzenetértéke számunkára az alábbi írásoknak és idehozott bizonyítékok összességének.. Arról van szó többek közt és nem csak ezt az írást bemutatva, hogyan szerveződnek a bűnbandák a terrorizmusra fókuszálva, mert terrorizmust is lehetségesnek tartják hazánkban bevethető eszközként. Tudomásom szerint nem csak a zsidó magyarokra és nem csak a cigány magyarokra vadásznának egy zavaros helyzetben, hanem haladó gondolkodó értelmiségiekre, liberális , baloldali-jobboldali gondolkodású emberekre is a Fidesz-KDNP 2/3-os asszitálásával, hallgatólagos belegyezésével, cinkos összekacsintásával a szélsőségekkel. Pedig tudjuk jól, hogy már az is cinkos aki néma. A TEK csak arra jó és azért van, hogy Orbánt és rezsimjét védje, kiszolgálja a rendőrséggel együtt..
Ennek súlyos következményei lesznek. Azt előre lehet vetíteni, előre lehet látni, hogy ez az Orbáni társadalompolitika, (történelemhamisítás, gazdaságpolitika) tévút, zsákutca, tragédiába vezeti hazánkat, és népünket kormányon vagy hatalmon maradva, ellenzékben egyaránt, és ezt az orruknál továbblátóknak ki kell mondani! Ez lelkiismereti kérdés.
Akik rendszeresen olvassák írásaimat azok jól tudják, hogy több írásom is arról a változatról szól, ami a múlt és a jelen tényeiből kiindult következtetésekre épült.Most is azt teszem, és az írásom részletezéseinél ezek megtekinthetők.
Általa, különböző lehetségesnek tartott változatok:
1. Megdől az Orbán rendszer a választások előtt fizetésképtelenség miatt megbukik gyakorlatilag, a sokat szidott befektetők nem finanszírozzák tovább hazánkat hiteleikkel, és megvonják a bizalmat hazánktól. Ez államcsőd.
2. Orbán ellavírozza hazánkat a választásokig, és találnak annyi szavazót megint, hogy megnyerik a választásokat. Amennyiben ez nem sikerül nekik, akkor még ott a Jobbik nevű neonáci párt, amely páttal nyíltan, esetleg burkolt parlamenti támogatással kisebbségi kormányt alakíthatnak. A másik változat még rosszabb, hogy a Fidesz megnyeri a választást simán több mint 50%-al, és a Jobbokkal meglesz a újból a 2/3-os többségük. A probléma az, hogy ez a gazdaságpolitikájuk, a rezsiharc fenntarthatatlan, ez csak a választásokig van megtervezve, propaganda célokból. Aki ezt nem látja az vak. (Vak vezet világtalant.) De azt is hozzátehetem, hogy vak kormány vezet világtalanokat. Ebben az estben már nem lesz elrabolható háromezer milliárd magánnyugdíjas pénze ország finanszírozásra, csókosoknak adományként, nem lehet a multikat sem további adókkal sújtani.. Maradt még az IMF hitelből amit az előző kormányok nem költöttek el az MNB-ben, és maradt a MOL részvényekből is amit Orbán-kormány még nem tőzsdézés el. De ezek a tartalékok egy válság idején azonnal elfogynak. Senkinek ne legyen illúziója. Maradnak a népet sújtó további adók, nyugdíjak jelentős megnyirbálása, és ennek következményeként kitörő sztrájkok, éhséglázadások. Ekkor a szélsőjobb terroristái akiket ma a Fidesz-KDNP 2/3-a nem számolt fel akcióba lépnek. A Fidesz szélsőségesei összeforrnak a Jobbikkal és más szélsőséges szervezetekkel. A Fidesznek van országos listája rólunk.A következmények nyilvánvalóak. EU-ból való kilépés, vagy száműzetés vár hazánkra.
3. Ellenzék győzelmet arat. Lelkiismereti kérdés, hogy ezt a győzelmet elősegítsük lehetőségeinkkel demokratikus modszerekkel. Demokrácia, demokratikus módszerek a Fidesztől, a Jobbiktól és más szélsőségektől idegen. Ezek a pártok szerveződések ellenségei a demokráciának, a demokratáknak. A demokrácia eszköz számukra, hogy a hatalmat megragadják és aztán a demokráciát felszámolják. A Fidesz is ezen az úton halad. A fékek, ellensúlyok rendszerének a felszámolása, a független hatalmi ágak elfoglalása is ezt bizonyítja.
Amennyiben az ellenzék hatalomra kerül, abban az estben nemcsak a Fidesz hívőkkel találják szembe magukat, hanem ezen hatalmi ágakba ültetett pártkatonákkal is. Az ország kormányozhatósága szinte megoldhatatlan feladatnak látszik mai ellenzékből alakult új kormány számára. Akik értik a politikát azok tudják, hogy milyen nehézségek várnak hazánkra remélhetőleg csak az elkövetkező néhány évben és nem tovább. Az ország kormányozhatatlanná válik és ennek következménye az, hogy a szélsőségesek utcára vonulnak sok megtévesztet emberrel együtt. A terrorizmus, a terror eluralkodhat hazánkon ebben a szélsőséges estben is. Ez is a Fidesz-KDNP, és Orbán Viktor felelőssége, bűne elsősorban, mert hagyta a 2/3-val a szélsőséges erőket megerősödni hazánkban, cinkosságot vállalva velük. Cinkos aki néma, és nem tesz ellenük semmit. Orbánék igazi ellenségei valójában a világ demokratái az EU-t, és a magyar demokratákat is beleértve. Ezért adja el hazánkat az Oroszoknak, Kínának, ezért paktál le a baltás gyilkos hazájával, ezért üdvözli a véres Iráni iszlám állam megalakulását ott keresve új barátokat. Azok elfogadják Orbánt diktátorként is. Mert Orbán nem demokrata, és nem demokráciát akar építeni hazánkban. Van élet EU kívül is hangoztatta Orbán. Igen, ez a célja. Nem is a Jobbik szavazóinak megszerzése miatt teszi. Orbán és vezetőtársai velejéig romlott gazemberek.Ezt vegye észre már mindenki!
4.Az aki a magyar választásokra nem kér független ellenőröket, az nem ért a politikához. Egy ellenzéki választási veresség estén, ezt a választási rendszert sem szabad legitimnek tekinteni, mert nem konszenzussal jött létre. Orbán hatalommal, hatalmával visszaélve hozta létre. Egy demokrata hatalmával soha sem él vissza, vagy nem demokrata aki ezt megteszi. Orbán nem demokrata.. Egy ellenzéki győzelem estén új választásokat kell kiírni és felhatalmazást kell kérni a néptől a független hatalmi ágak, fékek ellensúlyok rendszerének a visszaállítására, egy demokratikusabb választási rendszer lebonyolításra, azt előkészítés után bemutatva a választások megtartása előtt a választóknak, és a törvénytelen Paksi szerződés felbontását is beleértve. Mert hazánkban törvénytelenül jött létre a szerződés, és ezt az Oroszoknak tudniuk kell. Hozza az ellenzék a tudomásukra, alkotmányjogászok erről már nyilatkoztak. Hallgassatok az alkotmányjogászokra, azok véleményét kérjétek! Ami törvénytelenül lett aláríva, elfogadva, az soha nem válhat törvényessé.
http://www.atv.hu/videok/video-20140211-kol

"Megölt műsorvezetőről beszélt Vona szövetségese
Százötven-kétszáz érdeklődő előtt beszélt a Betyársereg jelenéről, jövőjéről és a terrorizmus különböző válfajairól Tyirityán Zsolt, a szervezet vezetője Pécsen. „A közélettől a terrorizmusig” című előadást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte, aminek alelnöke, Zagyva Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője. Az érdeklődők között sokan a 2006-os utcai harcokban edződtek.
Tyirityán Zsolt neve 2011-ben került be az országos médiaba, miután a Magyar Szigeten tartott előadásában a „rohadt tetves zsidók” lelövéséről beszélt, illetve feltette a kérdést, hogy egy polgárháborús helyzetben lesz-e elég bátorsága a „nemzeti érzelmű” hallgatóságnak meghúzni a ravaszt, ha meglátnak egy „másabb bőrszínt”.
A minapi pécsi előadás elején Tyirityán visszatért a 2011-es történetre. Azt mondta, kiforgatták a szavait, a Magyar Szigeten valójában csak provokálni akarta a hallgatóságot, azért fogalmazott egy kicsit ércesebben. Mint kiderült, a vizsgálatok lezárultak, a nyomozást megszüntették, így végül is ők nyerték a csatát

A jobboldali terrorizmus kapcsán Robert Matthewsról beszélt a Betyársereg vezetője. Matthews az Egyesült Államokban vezetett fajvédő mozgalmat a 80-as években. A Rend nevű szervezet tagjai a szegregációt hirdették, hadat üzentek az Egyesült Államok kormányának, pénzszállító autókat raboltak ki, pénzt hamisítottak, valamint megöltek egy Alan Berg nevű, zsidó származású műsorvezetőt, aki bírálta Matthewsék fajvédő mozgalmát. „Alan Berg olyan, mint nálunk a Kálmán Olga nőben, vagy a Bolgár György” – magyarázta bajtársainak Tyirityán.
Tyirityán azt is világossá tette, hogy a Jobbiktól is jobbra álló, egykori jobbikosok által vezetett Magyar Hajnalhoz nincs semmi közük, és a Magyar Hajnal által a Jobbik ellen megfogalmazott korrupciós vádak nem érdeklik. „Ha történnek is olyan dolgok, amik nem teljesen tiszták vagy nem teljesen érthetőek, én nem építek le valamit, amit emberi értékrendet hirdet. Hát nem veszik észre, hogy ha a Jobbik elveszik, akkor a magyar nemzeti gondolat megy a kukába?”- tette fel a kérdést a Betyársereg vezetője.
A 2011-es botrányt követően a Jobbik kijelentette: megszakította a Betyársereggel 2009-ben kötött stratégiai szövetséget. A párttal ápolt korrekt viszonyt igazolja az a tavaly nyáron készült felvétel is, melyen Vona Gábor Jobbik-elnök és Tyirityán egymás vállát átkarolva állnak. "
Betyársereg válasza az ATV-nek, és dokumentumok!
http://www.atv.hu/belfold/20140211-betyarsereg
------------
Hány Mohácsra van szükségünk még honfitársaim?
Azt mondom, azt állítom, hogy a horthysták, nyilasok és a nácik között nincs különbség.
Akik különbséget tesznek horthysták, nyilasok, nácik között, azok mentegetik a menthetetlent. Nincs mentségük a gazembereknek, és gazember az is, aki mentegeti őket..
Orbán a pénzünket erre költi, és ti nem tudtok dönteni?
Ez nektek jó? Ezt akartátok?
"Népszabadság szerdán címlapsztoriként ír arról, hogy információi szerint Kisvárdától Gyirmótig újabb bő két tucatnyi labdarúgó pályát, stadiont újítanak fel állami pénzből. A kabinet előtt lévő javaslat huszonhat létesítmény felújítását és kibővítését irányozza elő a 2016-ig terjedő időszakban. A projekt költsége több mint huszonegymilliárd forint.
Az újonnan épülő Fradi, Debrecen, Felcsút stadionok mellett a mezőkövesdi pálya mintájára "több, mint ráncfelvarrás" vár a pécsi (1 milliárd), a kaposvári, a paksi, a nyíregyházi, a zalaegerszegi, békéscsabai vagy a fővárosi Vasas (egyaránt 800 millió) arénákra.
A lap szerint kisebb, 400 millióval számolhat Cegléd, Gyirmót 600 milliót remélhet, míg 100-120 milliós összeggel zárja a sort Kisvárda és Szigetszentmiklós.
A legtöbb pénzt a szurkolók körében nem túl népszerű George F. Hemingway tulajdonában lévő Honvéd kaphatná, amelynek nyolcezer néző befogadására alkalmas stadionjára ötmilliárd forintot szánnak - írja Népszabadság."
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2013/12/04/tovabbi-21-milliard-forintot-kolt-az-orban-kormany-stadionepitesre
A mai szélsőséges Orbáni politikának hol van a határa? Hová fejlődhet nemzetünk? Restaurálják vajon múltunkat? Meghamisítják múltunkat? Ha kormányzáshoz szükségük lesz a magyar gárdás Jobbikra, vajon összefognak velük is? Elcsalják vajon a választást hazánkban 2014-ben? Vajon totalitarizmus rendszert vezet be egy hazaáruló, és hazánkat kiviszi az EU-ból hosszú időre a Balkán sötétségébe, nyomorába süppesztve azt? Vajon a 2/3-os Fidesz fülkeforradalmi gárda miért nem szünteti meg 2/3-val a Jobbik nevű gyalázatos Horthy, nyilas szellemi utódokat bújtatók pártját? A Fiesz-TEK és a darutollas magyar gárdás-jobbikos öszvér szúrónyakira leszünk feltűzve magyar demokraták? Mert kétsége senkinek sem legyen azzal kapcsoltban, hogy a Fidesz és a Jobbik összetartozik, össze is fognak amennyiben a kormányzáshoz erre szükség lesz. A Fideszben is ott vannak a Horthy szellemi utódok. Talán még rosszabbak is alakoskodva..
Orbán kormány hősei!
" A pesti srácok forognak a sírjukban. A hivatalos ünnepségeken nemcsak a Fidesz reprezentánsait, szimpatizánsait, de a szélsőjobb (köztük újnácik) közismert figuráit és az egykori pártállam köpönyeget fordított kádereit is kitüntették.
Orbán Viktor előterjesztésében – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át – Boross Péter, Lomnici Zoltán, Rétvári Bence jelenlétében – az állami kitüntetéseket, többek között Ekrem-Kemál Györgynének és Szentmihályi Szabó Péternek is. Az özvegy a 2009-ben elhunyt Ekrem-Kemál György nevében vette át a kitüntetést, aki a hazai szélsőjobb legpenetránsabb figuráinak egyike volt. A kilencvenes évek elejétől részt vett az „ébredő” magyarországi újnáci mozgalomban, s Szabó Albert, valamint Györkös István társaságában az újjáalakuló Hungarista Mozgalom társelnöke lett. 2001-ben alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 2 év (5 évre felfüggesztett) börtönre ítélték, ám ennek ellenére folytatta korábbi tevékenységét. 2003-ban szimpatizánsai élén Szálasi Ferenc sírjánál emlékezett a nyilas nemzetvezető születésnapjára. 2006-ban pedig régi álma beteljesülését láthatta, egyike volt azoknak, akiknek heccelő szavaira a tömeg a tv-székházhoz vonult, majd aktív résztvevője volt az azt követő Kossuth téri eseményeknek is."
http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/10/Ami_a_DornerCsurka_ugynel_is_nagyobb_botran_ZEMFIO
---------------
"„Az a magyar, aki, ha eljön az idő, kinyír tíz rohadt liberálist” Ünnepelt a gárda"
Gyalázat az, hogy még mindig sokan egybemossák az elmúlt húsz évet!
Tényleg az a magyar "aki kinyír tíz rohadt liberálist"??? Tudjátok , hogy mi a liberalizmus? Tudjátok, hogy kik voltak a nagyjaink közül liberálisok? Nézzetek már utána és ne a kuruc.infón könyörgöm! Akik nem ölnek liberálisokat, zsidókat, cigányokat, azok kicsodák? Azok nem magyarok? Ezzel, és hasonló kijelentésekkel a Jobbikosok cinkosságot vállaltak, és a kormányunk is, mert eltűri őket. Nem szégyen ma Magyarországon Jobbikosokat, újnácikat ismerőseink közé felvennie a különböző közöséig portálokon, ezzel szalonképesé téve őket?
A válasz az, hogy ismerőseit saját maga válogatja meg. Igen, de akkor az illető személy is cinkos, mert az ordas eszméket hirdető ismerősöket elfogadja, befogadja nézeteivel együtt. Nem kapnak hányingert az ilyen személyek? Vagy talán nem is igazi demokraták? Cinkosok ők is a javából, és lehet most megsértődni!
Nézzen már mindenki körül ismerősei között, és figyelmeztessük egymást, hogy neked náci az ismerősöd, és nem zavar? Ez velem is előfordulhat sajnos, mert gyakran figyelmetlen vagyok. Szóljatok és repül az illető.
Sem gazdaságilag, sem politikailag, sem közbiztonságilag nem hasonlítható össze a mai Orbán kormány az előző húsz év kormányaival, mert szétverte a független hatalmi ágakat, független fékek ellensúlyok rendszerét megszüntette!
Ebben az országban magyar állampolgár nem lehet biztonságban Orbáni közbiztonság miatt a hallgatólagosan elfogadott, cinkososan megtűrt Jobbik-gárdások grasszálásától, mint annak idején a náci Németországban az SA verőlegényektől!! Ezen Jobbikos-gárdás személyek közül többen nyíltan más magyarok megölésére, liberálisok, cigányok, zsidók legyilkolására szólítanak fel, és a Fidesz-Orbán, Pintér által megfélemlített rendőrség tétlenül végignéz, ügyészség eltűri, a bíró engedélyezi, és biztosítja nekik a felvonulások, rendezvényeik megtartást. A Jobbik-Gárdás szélsőségek hazánk még megmarad, megcsonkított "jogállamiságával", demokráciájával visszaélnek pofátlanul, mert ezek a szélsőséges új-nyilas pártok, szerveztek nem ismerik el a demokráciát, és más emberek létbiztonságához, élethez fűződő jogát!Akkor tényleg nincs különbség az elmúlt 20 év kormányzatai között?
"Először a kommunistákat vitték el, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a zsidókat, de nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Később a cigányokat, de akkor sem szóltam, mert nem vagyok cigány. és amikor minket vittek, már nem volt senki, aki szóljon."
http://www.atv.hu/belfold/20120826_garda
Igazsághoz ez is hozzátartozik!
Voltak bátor nemzetek - akik szembeszálltak a nácikkal még akkor is, amikor tudták, hogy biztos vereség vár rájuk, és ezért tisztelet a szerbeknek, a lengyeleknek, a belgáknak, a dánoknak, a hollandoknak, a norvégoknak stb. akik a biztos vereség tudatában is szembeszálltak a nácikkal, annak ellenére is, hogy biztos vereség várt rájuk, és ezért tisztelet nekik!
Magyar elődeink elárultuk a magyar zsidó honfitársainkat, elrabolták vagyonukat, halálba küldték őket. Majd Jugoszláviával kötött szerződést felrúgták, és megtámadták németekkel együtt Jugoszláviát. Aztán Szovjetuniót önként támadtuk meg, nem német nácik felkérésre, hanem azok oldalán, a nácik győzelme érdekében, haszonlesésből. Ez egymillió magyar életébe került és a jóvátételről nem is beszélek a (malenkij robot áldozatról. ) Ok és okozat. Ez lenne Horthy, Szálasi dicsősége?
"Főméltóságú úr! Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok."
http://magyarnarancs.hu/publicisztika/karsai_laszlo_meg_egy_szobrot_teleki_palnak-54516
A magyar horthysta, nyilas vezetők gyáván eladták, kiárusították hazánkat a náci németeknek, kollaboráltak, lepaktáltak Hitlerrel, és hagyták, segítették közvetve, közvetlenül legyilkolni magyar testvéreinket, miután másodrangú állampolgárrá silányították őket aljas számításból, haszonlesésből, gyávaságból és emberi mivoltukban meggyalázták embertársaikat, a magyar embereket. Mert aki nem érti annak leírom, hogy a zsidó magyarok is magyar emberek voltak - mint Petőfi szlovák, mint Aradi 13. közül Kiss Ernő örmény, Poeltenberg Ernő osztrák, Láhner György német, Knézich Károly horvát ,Aulich Lajos német, Damjanich János szerb, Leiningen-Westerburg Károly német származású magyarok, akik mind az egyetemes magyarság hősei, hőseink! Ki nem érti ezt?
Amit tanítani kéne!
Horthy antiszemitizmusa elfogadhatatlan és ez rányomta bélyegét az egész korszakra. Ha más nem történik már ezért sem érdemel szobrot, elismerést ez az ember. Az antiszemitizmus ártatlan emberek megbélyegzését jelenti. Ebben az estben ártatlan magyar zsidó emberkét akik egyrangú magyarságát még ma sem ismerik sokan el..Horthy és Teleki nevéhez fűződő numerus clausus törvény sajnos megszabta a népfajok és nemzetiségek szerint az egyetemre bekerülhetők arányát. A szabályozás elsősorban a zsidóságot sújtotta, zsidóságot célozta meg.
Miért éltetik Bethlen kormányát Orbánék? Azért mert az ellenzéki pártok bábként asszisztáltak neki. Ez a követendő példa hazánkban és az Horthy 1944 előtti antiszemitizmusa, a zsidótörvények elfogadása? Mert az is hozzátartozik az 1944 előtti rendszerhez. Nézzem már utána, hogy már 1944 előtt mit tettek a magyar honfitársainkkal, a magyar zsidókkal?
"3.1 Bethlen belpolitikai konszolidációja:
Teleki a királypuccsokban tanúsított magatartása miatt lemondani kényszerült. A miniszterelnöki székben a korszak egyik legnagyobb formátumú politikusa, gróf Bethlen István követte. Célja a belső stabilizáció megteremtése és a külpolitikai elszigeteltség feloldása volt. Intézkedései:
- Korlátozta a választójogot és bevezette a nyílt választási rendszert. Bethlen olyan erős kormánypárt megszervezésére törekedett, amelyik folyamatosan megnyerheti a választásokat.
- 1922-ben belépett a kisgazdapártba és létrehozta az Egységes Pártot, megteremtette több mint két évtizedre a többpártrendszer keretei között uralkodó kormánypártot. (Ezt az Egységes Pártot az 1930-as években Nemzeti Egység Pártja névre keresztelte át Gömbös Gyula, majd Magyar Élet Pártja névre pedig Imrédy Béla.)
- Az ellenzéki pártok közül az MSZDP - vel paktumot kötött Bethlen. A szociáldemokraták legális pártként részt vehettek a parlamenti munkában, de cserébe lemondtak a postások, vasutasok közötti szakszervezeti szervezkedésről, és ígéretet tettek, hogy a parasztság között sem építik tovább szervezeteiket."
http://torivazlat.hupont.hu/34/a-horthy-rendszer-hatalomra-jutasa-es
--------------
"A magyar zsidóság teljes deportálásáról szóló végső döntés 1944. április 22-én született. Szentkúton együtt vacsorált Winkelmann SS-tábornok, Adolf Eichmann SS-alezredes és néhány beosztottjuk, valamint Jaross Andor magyar királyi belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkár. Őt, a házigazdát barátság és nézetazonosság fűzte „a deportálási szakértőhöz”. A történész szerzők – bármily abszurdul hangzik is – Eichmannt „tehetséges csapatépítőnek, humánerőforrás-menedzsernek” mondják, aki azonban egyedül, csupán a saját stábjával Magyarországon csődöt mondott volna. Idevezényelt, kis létszámú Sonderkommandójából hozzávetőlegesen húsz tiszt és tiszthelyettes „szakmunkájára” számíthatott csupán. Hazai segítők nélkül a feladat végrehajthatatlan volt. Ám a magyar állam együttműködött. Segédkezett saját polgárainak a kiirtásában.
A csaknem félmillió áldozat összegyűjtése, őrzése, motozása, bevagonírozása és deportálása a történészek becslése szerint vagy kétszázezer hivatalos személy közreműködését igényelte. A városokban negyvenezer rendőr, vidéken húszezer csendőr, a polgármesteri, alispáni hivatalok munkatársai, szolgabírók, jegyzők, tisztiorvosok, bábaasszonyok (a motozáshoz), pénzügy-igazgatósági tisztviselők (az értékek lefoglalása végett), vasutasok, postások tízezrei működtek együtt a hatalmas hazai apparátusban. A kormány a vártnál is jobban teljesített. (Kádár Gábor–Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau. Jaffa Kiadó.)"
http://www.168ora.hu/tudas/konyv-ajanlo-zsidosag-holokauszt-eichmann-tortenelem-119626.html
Megáll továbbra is azaz állítás, mert pontos számot senki sem tud mondani, hogy körülbelül 1 millió halottja volt hazánknak a második világháború következményeként. Ebből körülbelül 600 ezer zsidó, 350 ezer katona, 50 ezer polgári személyről lehet szó. Aki a számokon vitatkozik, az mentegeti a menthetetlent. Egy ártatlan ember halála is sok.. A háborús jóvátétel következménye volt a Malinken robot is. Ok és okozat.
"Molnár Judit történész azt állítja, a holokausztáldozatok magyar listája ennél amúgy is vastagabb lenne, hiszen addigra már sok ezer zsidót elpusztítottak az 1941-es Kamanyec-Podolszkijba irányuló deportálással, az újvidéki mészárlással vagy a munkaszolgálatban. Azokról nem is szólva, akiket a nyilasok lőttek a Dunába Budapest ostroma idején. Szerinte több mint félmillió magyar zsidót öltek meg e korszakban.
Stark Tamás történész arról beszélt, mennyire nehéz volt a háború utáni évek adataiból a valós számokat összeállítani. Például mert a hadifoglyokról, a fogságban, internálásban meghaltakról a szovjetek sokáig semmilyen adatot nem adtak ki. Szerinte Magyarország háború alatt közel 15 milliós lakosságából 700 ezer és egymillió közötti ember lett háborús áldozat. Ennek legalább a felét teszi a 440-550 ezer elpusztított zsidó. – A tisztázás közelebb vihet a megértéshez – mondta Pók Attila professzor. Ő bizakodik benne: a közös történelemkönyv-projektek hozzájárulhatnak a megkövesedett számok eltávolításához a tankönyvekből."
http://nol.hu/belfold/ii__vilaghaboru__meg_mindig_hamis_szamok_keringenek
Ok és okozat!
Malenkij robot is Horthy rendszer következményének bűne, mert háborús jóvátételt szolgált, és körülbelül további 100 ezer ember halálához járult hozzá.
http://www.historia.hu/archivum/2006/0605_01.htm
Ok és okozat!
"A II- világháború végével Magyarországra, s különösen a magyarországi németekre, a svábokra kegyetlen idők következtek. A hazánkat megszálló kommunista hatalom, a Szovjetunió, bár magát felszabadítónak hivattatta és emlékoszlopokat állíttatott magának, hazánkban mégis megszállóként viselkedett. Nők tízezreit erőszakolták meg,181 és a második világháborús, közel 15 millió lakosú Magyarország területéről mintegy 300 ezer túlnyomó többségében ártatlan civilt, köztük mintegy 130 ezer embert - körülbelül fele-fele arányban - német vagy magyar származása miatt hurcoltak el „malenkij robot", vagyis kis munka címén szovjetunióbeli kényszermunkára, hadifogoly- és internálótáborokba. Semmi sem indokolhatja, hogy bárkit is származása, anyanyelve, nemzetisége vagy vallása miatt büntessenek!
A dokumentumok és a visszaemlékezések alapján egyértelműen állítható, hogy a nélkülözések, az embertelen, antihigiéniás körülmények és a megerőltető kényszermunka következtében a deportáltak 30-40%-a bizonyosan meghalt, de voltak olyan települések, ahol az elhurcoltak 60%-a veszett oda.179 Többségük a lágerek környékén, jeltelen tömeg-, ritkábban egyszemélyes sírokban lett elföldelve, míg kisebb részük a ki- vagy a hazafelé vezető vasútvonalak mentén elhantolva alussza örök álmát."
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/malenkij_robot/pages/004_Malenkij_robot.htm
-----------
Amiről a magyar szélsőjobbos kormány, és a Jobbik nem beszél!
Amit elhallgatnak, és agyonhallgatnak még ma is. Ami mindannyiunkra tartozik.
"1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[5]"
"Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban számos zsidó származású személy vett részt (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán,Háy Gyula, Szirmai Ottó stb.)[33] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság viszonylagos nyugalomban élt. A zsidókérdés tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendes asszimilációt preferálta. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, nőtt a vegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá.[34]"
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_zsidóság_Magyarországon
Zsidó származású, vallású magyarok, akik az 1848-48-es szabadságharcban harcoltak.
http://www.balassagyarmatizsidosag.hu/hu/hoseink
------------------
Tisztelet a magyar romáknak, cigányoknak, akik szintén magyarok!
(Gyakori előítéletek és tévhitek, kirekesztés, üldöztetés, gyűlöletkeltés, népirtásuk ellenére is kitartottak a magyar szabadság és függetlenség eszméje mellett és életüket adták a magyar nemzetért, a magyar hazáért, kultúrájuk, szokásaik a magyar nemzet részei. Romániában is a magyar cigányok kiabálták a magyaroknak, hogy ne féljetek magyarok, mert megjöttek a cigányok!/Török/)
"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok"
http://c-press.hu/201003116560/belfold/-ne-feljetek-magyarok-megjottek-a-ciganyok.html
Hány Mohácsra van szükségünk még honfitársaim?
Azt mondom, azt állítom, hogy a horthysták, nyilasok és a nácik között nincs különbség.
Akik különbséget tesznek horthysták, nyilasok, nácik között, azok mentegetik a menthetetlent. Nincs mentségük a gazembereknek, és gazember az is, aki mentegeti őket..
Orbán a pénzünket erre költi, és ti nem tudtok dönteni?
"Népszabadság szerdán címlapsztoriként ír arról, hogy információi szerint Kisvárdától Gyirmótig újabb bő két tucatnyi labdarúgó pályát, stadiont újítanak fel állami pénzből. A kabinet előtt lévő javaslat huszonhat létesítmény felújítását és kibővítését irányozza elő a 2016-ig terjedő időszakban. A projekt költsége több mint huszonegymilliárd forint.
Az újonnan épülő Fradi, Debrecen, Felcsút stadionok mellett a mezőkövesdi pálya mintájára "több, mint ráncfelvarrás" vár a pécsi (1 milliárd), a kaposvári, a paksi, a nyíregyházi, a zalaegerszegi, békéscsabai vagy a fővárosi Vasas (egyaránt 800 millió) arénákra.
A lap szerint kisebb, 400 millióval számolhat Cegléd, Gyirmót 600 milliót remélhet, míg 100-120 milliós összeggel zárja a sort Kisvárda és Szigetszentmiklós.
A legtöbb pénzt a szurkolók körében nem túl népszerű George F. Hemingway tulajdonában lévő Honvéd kaphatná, amelynek nyolcezer néző befogadására alkalmas stadionjára ötmilliárd forintot szánnak - írja Népszabadság."
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2013/12/04/tovabbi-21-milliard-forintot-kolt-az-orban-kormany-stadionepitesre
A mai szélsőséges Orbáni politikának hol van a határa? Hová fejlődhet nemzetünk? Restaurálják vajon múltunkat? Meghamisítják múltunkat? Ha kormányzáshoz szükségük lesz a magyar gárdás Jobbikra, vajon összefognak velük is? Elcsalják vajon a választást hazánkban 2014-ben? Vajon totalitarizmus rendszert vezet be egy hazaáruló, és hazánkat kiviszi az EU-ból hosszú időre a Balkán sötétségébe, nyomorába süppesztve azt? Vajon a 2/3-os Fidesz fülkeforradalmi gárda miért nem szünteti meg 2/3-val a Jobbik nevű gyalázatos Horthy, nyilas szellemi utódokat bújtatók pártját? A Fiesz-TEK és a darutollas magyar gárdás-jobbikos öszvér szúrónyakira leszünk feltűzve magyar demokraták? Mert kétsége senkinek sem legyen azzal kapcsoltban, hogy a Fidesz és a Jobbik összetartozik, össze is fognak amennyiben a kormányzáshoz erre szükség lesz. A Fideszben is ott vannak a Horthy szellemi utódok. Talán még rosszabbak is alakoskodva..
Orbán kormány hősei!
" A pesti srácok forognak a sírjukban. A hivatalos ünnepségeken nemcsak a Fidesz reprezentánsait, szimpatizánsait, de a szélsőjobb (köztük újnácik) közismert figuráit és az egykori pártállam köpönyeget fordított kádereit is kitüntették.
Orbán Viktor előterjesztésében – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át – Boross Péter, Lomnici Zoltán, Rétvári Bence jelenlétében – az állami kitüntetéseket, többek között Ekrem-Kemál Györgynének és Szentmihályi Szabó Péternek is. Az özvegy a 2009-ben elhunyt Ekrem-Kemál György nevében vette át a kitüntetést, aki a hazai szélsőjobb legpenetránsabb figuráinak egyike volt. A kilencvenes évek elejétől részt vett az „ébredő” magyarországi újnáci mozgalomban, s Szabó Albert, valamint Györkös István társaságában az újjáalakuló Hungarista Mozgalom társelnöke lett. 2001-ben alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 2 év (5 évre felfüggesztett) börtönre ítélték, ám ennek ellenére folytatta korábbi tevékenységét. 2003-ban szimpatizánsai élén Szálasi Ferenc sírjánál emlékezett a nyilas nemzetvezető születésnapjára. 2006-ban pedig régi álma beteljesülését láthatta, egyike volt azoknak, akiknek heccelő szavaira a tömeg a tv-székházhoz vonult, majd aktív résztvevője volt az azt követő Kossuth téri eseményeknek is."
http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/10/Ami_a_DornerCsurka_ugynel_is_nagyobb_botran_ZEMFIO
---------------
"„Az a magyar, aki, ha eljön az idő, kinyír tíz rohadt liberálist” Ünnepelt a gárda"
Gyalázat az, hogy még mindig sokan egybemossák az elmúlt húsz évet!
Tényleg az a magyar "aki kinyír tíz rohadt liberálist"??? Tudjátok , hogy mi a liberalizmus? Tudjátok, hogy kik voltak a nagyjaink közül liberálisok? Nézzetek már utána és ne a kuruc.infón könyörgöm! Akik nem ölnek liberálisokat, zsidókat, cigányokat, azok kicsodák? Azok nem magyarok? Ezzel, és hasonló kijelentésekkel a Jobbikosok cinkosságot vállaltak, és a kormányunk is, mert eltűri őket. Nem szégyen ma Magyarországon Jobbikosokat, újnácikat ismerőseink közé felvennie a különböző közöséig portálokon, ezzel szalonképesé téve őket?
A válasz az, hogy ismerőseit saját maga válogatja meg. Igen, de akkor az illető személy is cinkos, mert az ordas eszméket hirdető ismerősöket elfogadja, befogadja nézeteivel együtt. Nem kapnak hányingert az ilyen személyek? Vagy talán nem is igazi demokraták? Cinkosok ők is a javából, és lehet most megsértődni!
Nézzen már mindenki körül ismerősei között, és figyelmeztessük egymást, hogy neked náci az ismerősöd, és nem zavar? Ez velem is előfordulhat sajnos, mert gyakran figyelmetlen vagyok. Szóljatok és repül az illető.
Sem gazdaságilag, sem politikailag, sem közbiztonságilag nem hasonlítható össze a mai Orbán kormány az előző húsz év kormányaival, mert szétverte a független hatalmi ágakat, független fékek ellensúlyok rendszerét megszüntette!
Ebben az országban magyar állampolgár nem lehet biztonságban Orbáni közbiztonság miatt a hallgatólagosan elfogadott, cinkososan megtűrt Jobbik-gárdások grasszálásától, mint annak idején a náci Németországban az SA verőlegényektől!! Ezen Jobbikos-gárdás személyek közül többen nyíltan más magyarok megölésére, liberálisok, cigányok, zsidók legyilkolására szólítanak fel, és a Fidesz-Orbán, Pintér által megfélemlített rendőrség tétlenül végignéz, ügyészség eltűri, a bíró engedélyezi, és biztosítja nekik a felvonulások, rendezvényeik megtartást. A Jobbik-Gárdás szélsőségek hazánk még megmarad, megcsonkított "jogállamiságával", demokráciájával visszaélnek pofátlanul, mert ezek a szélsőséges új-nyilas pártok, szerveztek nem ismerik el a demokráciát, és más emberek létbiztonságához, élethez fűződő jogát!Akkor tényleg nincs különbség az elmúlt 20 év kormányzatai között?
"Először a kommunistákat vitték el, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a zsidókat, de nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Később a cigányokat, de akkor sem szóltam, mert nem vagyok cigány. és amikor minket vittek, már nem volt senki, aki szóljon."
http://www.atv.hu/belfold/20120826_garda
Igazsághoz ez is hozzátartozik!k
Voltak bátor nemzetek - akik szembeszálltak a nácikkal még akkor is, amikor tudták, hogy biztos vereség vár rájuk, és ezért tisztelet a szerbeknek, a lengyeleknek, a belgáknak, a dánoknak, a hollandoknak, a norvégoknak stb.taakikszembeszálltakkal még akkor is, amikor tudták, hogy biztos vereség vár rájuk, és ezért tisztelet nekik!
A magyar horthysta, nyilas vezetők gyáván eladták, kiárusították hazánkat a náci németeknek, kollaboráltak, lepaktáltak Hitlerrel, és hagyták, segítették közvetve, közvetlenül legyilkolni magyar testvéreinket, miután másodrangú állampolgárrá silányították őket le aljas számításból, haszonlesésből, gyávaságból és emberi mivoltukban meggyalázták embertársaikat, a magyar embereket. Mert aki nem érti annak leírom, hogy a zsidó magyarok is magyar emberek voltak - mint Petőfi szlovák, mint Aradi 13. közül Kiss Ernő örmény, Poeltenberg Ernő osztrák, Láhner György német, Knézich Károly horvát ,Aulich Lajos német, Damjanich János szerb, Leiningen-Westerburg Károly német származású magyarok, akik mind az egyetemes magyarság hősei, hőseink! Ki nem érti ezt?
Amit tanítani kéne!
"A magyar zsidóság teljes deportálásáról szóló végső döntés 1944. április 22-én született. Szentkúton együtt vacsorált Winkelmann SS-tábornok, Adolf Eichmann SS-alezredes és néhány beosztottjuk, valamint Jaross Andor magyar királyi belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkár. Őt, a házigazdát barátság és nézetazonosság fűzte „a deportálási szakértőhöz”. A történész szerzők – bármily abszurdul hangzik is – Eichmannt „tehetséges csapatépítőnek, humánerőforrás-menedzsernek” mondják, aki azonban egyedül, csupán a saját stábjával Magyarországon csődöt mondott volna. Idevezényelt, kis létszámú Sonderkommandójából hozzávetőlegesen húsz tiszt és tiszthelyettes „szakmunkájára” számíthatott csupán. Hazai segítők nélkül a feladat végrehajthatatlan volt. Ám a magyar állam együttműködött. Segédkezett saját polgárainak a kiirtásában.
A csaknem félmillió áldozat összegyűjtése, őrzése, motozása, bevagonírozása és deportálása a történészek becslése szerint vagy kétszázezer hivatalos személy közreműködését igényelte. A városokban negyvenezer rendőr, vidéken húszezer csendőr, a polgármesteri, alispáni hivatalok munkatársai, szolgabírók, jegyzők, tisztiorvosok, bábaasszonyok (a motozáshoz), pénzügy-igazgatósági tisztviselők (az értékek lefoglalása végett), vasutasok, postások tízezrei működtek együtt a hatalmas hazai apparátusban. A kormány a vártnál is jobban teljesített. (Kádár Gábor–Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau. Jaffa Kiadó.)"
http://www.168ora.hu/tudas/konyv-ajanlo-zsidosag-holokauszt-eichmann-tortenelem-119626.html
Megáll továbbra is azaz állítás, mert pontos számot senki sem tud mondani, hogy körülbelül 1 millió halottja volt hazánknak a második világháború következményeként. Ebből körülbelül 600 ezer zsidó, 350 ezer katona, 50 ezer polgári személyről lehet szó. Aki a számokon vitatkozik, az mentegeti a menthetetlent. Egy ártatlan ember halála is sok.. A háborús jóvátétel következménye volt a Malinken robot is. Ok és okozat.
"Molnár Judit történész azt állítja, a holokausztáldozatok magyar listája ennél amúgy is vastagabb lenne, hiszen addigra már sok ezer zsidót elpusztítottak az 1941-es Kamanyec-Podolszkijba irányuló deportálással, az újvidéki mészárlással vagy a munkaszolgálatban. Azokról nem is szólva, akiket a nyilasok lőttek a Dunába Budapest ostroma idején. Szerinte több mint félmillió magyar zsidót öltek meg e korszakban.
Stark Tamás történész arról beszélt, mennyire nehéz volt a háború utáni évek adataiból a valós számokat összeállítani. Például mert a hadifoglyokról, a fogságban, internálásban meghaltakról a szovjetek sokáig semmilyen adatot nem adtak ki. Szerinte Magyarország háború alatt közel 15 milliós lakosságából 700 ezer és egymillió közötti ember lett háborús áldozat. Ennek legalább a felét teszi a 440-550 ezer elpusztított zsidó. – A tisztázás közelebb vihet a megértéshez – mondta Pók Attila professzor. Ő bizakodik benne: a közös történelemkönyv-projektek hozzájárulhatnak a megkövesedett számok eltávolításához a tankönyvekből."
http://nol.hu/belfold/ii__vilaghaboru__meg_mindig_hamis_szamok_keringenek
Ok és okozat!
Malenkij robot is Horthy rendszer következményének bűne, mert háborús jóvátételt szolgált, és körülbelül további 100 ezer ember halálához járult hozzá.
http://www.historia.hu/archivum/2006/0605_01.htm
Ok és okozat!
"A II- világháború végével Magyarországra, s különösen a magyarországi németekre, a svábokra kegyetlen idők következtek. A hazánkat megszálló kommunista hatalom, a Szovjetunió, bár magát felszabadítónak hivattatta és emlékoszlopokat állíttatott magának, hazánkban mégis megszállóként viselkedett. Nők tízezreit erőszakolták meg,181 és a második világháborús, közel 15 millió lakosú Magyarország területéről mintegy 300 ezer túlnyomó többségében ártatlan civilt, köztük mintegy 130 ezer embert - körülbelül fele-fele arányban - német vagy magyar származása miatt hurcoltak el „malenkij robot", vagyis kis munka címén szovjetunióbeli kényszermunkára, hadifogoly- és internálótáborokba. Semmi sem indokolhatja, hogy bárkit is származása, anyanyelve, nemzetisége vagy vallása miatt büntessenek!
A dokumentumok és a visszaemlékezések alapján egyértelműen állítható, hogy a nélkülözések, az embertelen, antihigiéniás körülmények és a megerőltető kényszermunka következtében a deportáltak 30-40%-a bizonyosan meghalt, de voltak olyan települések, ahol az elhurcoltak 60%-a veszett oda.179 Többségük a lágerek környékén, jeltelen tömeg-, ritkábban egyszemélyes sírokban lett elföldelve, míg kisebb részük a ki- vagy a hazafelé vezető vasútvonalak mentén elhantolva alussza örök álmát."
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/malenkij_robot/pages/004_Malenkij_robot.htm
-----------
Amiről a magyar szélsőjobbos kormány, és a Jobbik nem beszél!
Amit elhallgatnak, és agyonhallgatnak még ma is. Ami mindannyiunkra tartozik.
"1848. március 17-én a „magyarországi és erdélyi zsidók képviselete” üdvözölte a magyar forradalmat. Zsidók is részt vettek a megalakuló Közcsendi Bizottmányban és a nemzetőrségben. A gazdag zsidó családok jelentős anyagi támogatással segítették a szabadságharcot. A honvédseregekben szolgálatot teljesítő zsidók számát mintegy 20 ezerre becsülték, ami messze számarányuk feletti részvételt jelent. Ennek elismeréseképpen tartotta kötelességének a Szemere-kormány és a nemzetgyűlés, hogy a szabadságharc végnapjaiban, 1849. július 28-án Szegeden határozatban mondja ki a zsidók polgári és politikai egyenjogúsítását. E határozat azonban a szabadságharc veresége miatt nem léphetett érvénybe.[5]"
"Az 1956-os forradalomban, illetve a szovjet támadást követő fegyveres szabadságharcban számos zsidó származású személy vett részt (Angyal István, Déry Tibor, Zelk Zoltán,Háy Gyula, Szirmai Ottó stb.)[33] A Kádár-korszak alatt a magyarországi zsidóság viszonylagos nyugalomban élt. A zsidókérdés tabutémává vált. A kádári vezetés a békés, csendes asszimilációt preferálta. Ennek következtében a magyarországi zsidóság egyre jobban elvilágosiasodott, nőtt a vegyes házasságok száma, a zsidó közösségekre erőteljes dezintegrálódás, a zsidó hagyományoktól való elidegenedés lett úrrá.[34]"
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_zsidóság_Magyarországon
Zsidó származású, vallású magyarok, akik az 1848-48-es szabadságharcban harcoltak.
http://www.balassagyarmatizsidosag.hu/hu/hoseink
------------------
Tisztelet a magyar romáknak, cigányoknak, akik szintén magyarok!
(Gyakori előítéletek és tévhitek, kirekesztés, üldöztetés, gyűlöletkeltés, népirtásuk ellenére is kitartottak a magyar szabadság és függetlenség eszméje mellett és életüket adták a magyar nemzetért, a magyar hazáért, kultúrájuk, szokásaik a magyar nemzet részei. Romániában is a magyar cigányok kiabálták a magyaroknak, hogy ne féljetek magyarok, mert megjöttek a cigányok!/Török/)
"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok"
http://c-press.hu/201003116560/belfold/-ne-feljetek-magyarok-megjottek-a-ciganyok.html
"A romák közül a kárpáti cigányok (roma nyelvű romungrók) élnek a legrégebben a Kárpát-medencében, őseik a 15. században érkeztek. A monda szerint első csoportjuk vezetője, László vajda egyenesen Luxemburgi Zsigmond királytól kapott menlevelet.
A közel 500 éves együttélés alatt kb 20-40 cigány szó /más forrás szerint a kevésbé ismertekkel együtt néhány száz/ került be a magyar nyelvbe, főként a magyarcigányok nyelvébe és a magyar szlengbe.
A cigányok eredetileg vándorkörökben járták be az országot, különböző kézműves munkákat adott területen elvégezve, a területet felosztották egymás között, vándorjeleket hagyva egymásnak."
Híres művészek:
"Ide soroljuk azokat a Magyarországon született, vagy működött/működő művészeket, akik magukat magyarcigányoknak vallják, cigányságuk és magyarságuk felvállalásával. Szakterületükön jelentős eredményeikkel, műveikkel gazdagították / gazdagítják a cigányság és az anyaország kultúráját egyaránt."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarcigányok
A szabadságharc cigány hősei:
A magyarországi romák jelentős szerepet játszottak a szabadságharcban, ezért maradt fenn jó néhány fegyverkovács, fegyverjavító, ágyúöntő, és tábori muzsikus roma neve.
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=84
| Romák az 1848-as szabadságharcban |
-------------------------------
„Holokamuról” beszélt a Jobbik képviselője
Szónoklatában először „holokamunak” nevezte a holokausztot, majd ezt nyelvbotlásnak színlelve kijavította magát, és a „holokaszt” szót használta helyette. Mint mondta, a 2014-es holokauszt emlékévet, a holokausztra való emlékezést Magyarországra és polgáraira rá akarják kényszeríteni. "http://www.atv.hu/belfold/20140212-holokamurol-beszelt-a-jobbik-kepviseloje
A Wikileaks-ügy tovább folytatódik: az amerikai diplomáciai iratok szerint Orbán Viktor hazudott a 2006-os kampányában és lehetséges utódának Varga Mihályt tartotta. Navracsics Tibor 2007-ben úgy látta, Kósa Lajos lehet még miniszterelnök. Az MVM és a Mol az amerikaiak forrásai szerint korrumpálták a pártokat.
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" – mondta 2007. június 26-án egy nagykövetekkel tartott találkozóján Orbán Viktor egy korabeli amerikai távirat szerint. Az üzenetet küldő diplomata arról ír, hogy az MSZP-n belül többen csak idő kérdésének tartják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását - számolt be az Index.
Miközben a Fideszben többen úgy vélték, az MSZP döntése a miniszterelnök gyors leváltásáról esetleg elég időt adhat utódának, hogy eltávolodjon Gyurcsány politikájától a 2010-es választásokig, a távirat szerint Orbán sokkal inkább végezni akart Gyurcsánnyal, mint csak megsebesíteni őt.
Ehhez képest Orbán Viktor ezt igencsak tagadta a parlamentben:

A nagykövetség forró őszre számított. Orbán azt mondta nekik, hogy az MSZP már eldöntötte, hogy Gyurcsánynak mennie kell, most pedig arra várnak, hogy elkövessen valamilyen hibát. A távirat szerint Orbán arról is beszélt, hogy a Gyurcsány-kormányban teljes a bürokratikus felfordulás, szervezeti ügyekre koncentrálnak a valódi kérdések helyett.
Előkerült végre Orbán őszödi beszéde?
Sok mindenre mondták már, hogy Orbán őszödi beszéde, de az összes közül a Wikileaks-iratokból kiszivárgott mondatai a "legőszödibbek." Az ellenzéki politikusok és publicisták le is csapták a labdát, egyenlőségjelet téve Orbán és Gyurcsány közé, akik ugyanabban az évben, ugyanúgy "trükkök százait" csinálták, miközben hazudtak a választóknak - írta a Hírszerző összefoglalója.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése